Az OKJ és az Informatika
Az OKJ-s képzések előnye a végzettség gyors megszerezhetősége és a gyakorlatiasság. Ez utóbbi főként azoknál a szakmáknál fontos, melyek eleve gyakorlatban végezhetőek, mint például az informatika.
Az informatika oktatásában a praktikus, hasznos tudás átadásán van a hangsúly. Az elméleti tudnivalókkal, a fejlesztők, feltalálók életrajzának ismeretével senki sem kápráztatja majd el leendő munkaadóját, így az Oktató Központ a számítástechnikai gondolkodásmód elsajátítására helyezi a hangsúlyt. A szakmai ismeretek mellett a logikai alapokkal is megismerkednek a résztvevők, melynek segítségével a tudás autodidakta módon is fejleszthetővé válik.
A képzések
A többnyire egy éves oktatások 12 fős csoportokkal indulnak el. A képzés megkezdése előtt különböző felnőttképzési szolgáltatások vehetők igénybe, mint például az előzetes tudásszint felmérés és a szakmai konzultáció. Az oktatás az új OKJ rendszernek megfelelően moduláris, így a már meglévő tudást, modult be lehet számíttatni. A tematika szigorúan követi a változtatásoknak megfelelő pontokat és a magyar állami követelményeket. A vizsgáztatás modulonként zajlik az érvényben lévő szabályok szerint, az adott követelmények tükrében.
Internetes alkalmazásfejlesztő 54 481 02 0010 54 03
Az emelt szintű szakképzettséget nyújtó képzés célja felkészíteni a résztvevőket az államilag elismert Internetes alkalmazásfejlesztő szakképesítés megszerzésére. Az OKJ-s képzések lényegének megfelelően itt is a gyakorlatias, piacképes tudás átadásán van a hangsúly, amelynek segítségével a résztvevő képes lesz vállalaton belüli intranetes és internetes alkalmazások fejlesztésére.
A képzés megkezdéséhez és sikeres elvégzéséhez szükséges bizonyos előismeret, mely az ECDL 7 modulját jelenti, vagy az annak megfelelő tudásszintet. A jelentkezőnek rendelkeznie kell továbbá érettségi vizsgával is. A részt vevők a képzés végeztével önállóan tudják majd munkahelyük, vagy saját vállalkozásuk webes alkalmazásait elkészíteni. Az Internetes alkalmazásfejlesztő megbízhatóan használja a szoftvereket, projekteket készít és értékel, (internet alapú) alkalmazásokat tervez és fejleszt, programozási feladatokat hajt végre, rendszereket tervez és fejleszt.
A szakképzés célja a hozzá kapcsolódó munkakörök betöltéséhez szükséges ismeretek maximális átadása, a logikai gondolkodásmód megtanítása.
A képzés 280 órát vesz igénybe, melyek 45 perces blokkokból állnak. A csoport igényeihez igazodva, illetve a tananyag nehézségét figyelembe véve 2*45 perc után 5-10 perces szünet tartható, mely befolyásolhatja a befejezés idejét.
Multimédiafejlesztő 54 213 04 0010 54 04
Az emelt szintű szakképzetséget nyújtó tanfolyam célja felkészíteni a résztvevőket az államilag elismert Multimédiafejlesztő szakképesítés megszerzésére, ezzel párhuzamosan olyan piacképes tudás átadása, amelyek a multimédia és webes feladatok ellátásához szükségesek. A Multimédiafejlesztő álló és mozgóképpel foglalkozik, írott szövegeket, hangokat, animációkat, ábrákat hoz létre. Megismerik az interaktív online és offline multimédiás alkalmazásokat, illetve a weboldalkészítés technikáját.
A képzés gyakorlatias, a hangsúly a piacképes tudás és a számítástechnikai szemléletmód átadásán van.
A tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik egy új és piacképes szakmát szeretnének szerezni, illetve hasznos lehet azoknak is, akik saját vállalkozásuk, munkahelyük elektronikus kiadványait, prezentációit, illetve különböző webes termékeit szeretnék elkészíteni.
Az oktatás az OKJ követelményeknek megfelelően modulszerűen történik, mely lehetővé teszi a meglévő ismeretek, modulok beszámítását. A képzés megkezdéséhez szükséges az ECDL 7 moduljának ismerete, illetve az érettségi vizsga megléte. Az oktatás 10 fős csoportokban történik, egyéni haladási tempó mellett.
A képzés 280 órát vesz igénybe, melyek 45 perces blokkokból állnak. A csoport igényeihez igazodva, illetve a tananyag nehézségét figyelembe véve 2*45 perc után 5-10 perces szünet tartható, mely befolyásolhatja a befejezés idejét.
Webmester 54 481 03 0010 54 07
Az emelt szintű szakképzettséget nyújtó képzés célja felkészíteni a résztvevőket az államilag elismert Webmester szakképesítés megszerzésére, és ezzel párhuzamosan olyan piacképes rendszergazda és webszerkesztő ismeretek átadása, amelyek segítségével egy kis és mikro vállalkozás valamennyi informatikai feladatát képes lesz ellátni.
A webmester számára a legszebb kihívás egy új webhely elkészítése. A képzés során a részt vevők elsajátítják az ehhez szükséges technikai alapokat, illetve megtanulják, hogy a webhelyet hogyan töltsék fel értékes, külső szemmel is értelmezhető tartalommal.
A képzés megkezdéséhez szükséges az ECDL 7 moduljának ismerete, illetve az érettségi bizonyítvány megléte. Az oktatások 10 fős csoportokban, egyéni haladási tempóval, az OKJ követelményeknek megfelelően modulszerűen zajlanak.
A képzés 264 órát vesz igénybe, melyek 45 perces blokkokból állnak. A csoport igényeihez igazodva, illetve a tananyag nehézségét figyelembe véve 2*45 perc után 5-10 perces szünet tartható, mely befolyásolhatja a befejezés idejét.
Kiadványszerkesztő 52 213 01 0000 00 00
A képzés során olyan szakembereket képezünk, akik magas szinten lesznek képesek használni a különböző szöveg- és képfeldolgozó programokat. A tipográfiai és nyomdaipai szabályokat megismerve és alkalmazva képessé válnak tetszőleges típusú papíralapú vagy elektronikus kiadványt megtervezésére és kivitelezésére. A Kiadványszerkesztő nyomdákban, szerkesztőségekben, stúdiókban végzi szakmai tevékenységét. Nyomda- és médiatermékeket tervez, illetve korrektori feladatokat lát el. Szakértelme kiterjed a speciális tipográfiai feladatokra, logókat, betűkészleteket, piktogramokat készít, így a képzéshez stabil felhasználó szintű ismeret szükséges.
A képzés során a hangsúly a gyakorlaton és az önálló tervezési képesség kialakításán van, így az órák jelentős része gyakorlati jellegű. A képzés során minden résztvevő számára önálló munkaállomást biztosítunk, és rendelkezésükre állnak olyan, a nyomdai világban szinte szabványnak számító eszközök is, mint például a Pantone színskálák, proof nyomtató, matrica- és fóliavágó plotter, továbbá különböző mérő és nyomdai rendszerek.
A Pantone rendszerekkel a résztvevők képesek lesznek olyan minőségű nyomatokat készíteni saját munkahelyükön, irodájukban is, amelyre a nagy nyomdák képesek "ráállni", és a kész termék pontosan úgy fog kinézni, mint az, amit az irodában kinyomtattak!
A képzés megkezdéséhez szükséges az érettségi bizonyítvány. Az oktatások 10 fős csoportokban, egyéni haladási tempó mellett, az OKJ követelményeknek megfelelően modulszerűen zajlanak.
A képzés 280 órát vesz igénybe, melyek 45 perces blokkokból állnak. A csoport igényeihez igazodva, illetve a tananyag nehézségét figyelembe véve 2*45 perc után 5-10 perces szünet tartható, mely befolyásolhatja a befejezés idejét.
Designer 54 213 04 0010 54 01
Az emelt szintű szakképzettséget nyújtó képzés célja felkészíteni a résztvevőket az államilag elismert Designer szakképesítés megszerzésére, ezzel párhuzamosan olyan piacképes tudás átadása, amelyek segítségével a résztvevő képes lesz bármilyen nyomtatott kiadvány, elektronikus űrlapok vagy weboldalak tervezésére.
A Designer képzés során a hallgatók elsajátítják az álló-és mozgóképes design elméleti és gyakorlati megoldásait, illetve megismerik a hozzá kapcsolódó szoftverek használatát.
A tanfolyamot azoknak ajánljuk, akik egy új és piacképes szakmát szeretnének szerezni, illetve hasznos lehet azoknak is, akik saját vállalkozásuk, munkahelyük elektronikus és nyomtatott kiadványait, prezentációit, illetve különböző webes termékeit szeretnék elkészíteni. Ajánljuk továbbá azoknak, akik egy-egy cég arculatával szeretnének foglalkozni marketing, PR, vagy kommunikációs aspektusból.
A képzés megkezdéséhez szükséges az ECDL 7 moduljának ismerete, illetve az érettségi bizonyítvány megléte. Az oktatások 10 fős csoportokban, egyéni haladással, illetve az OKJ követelményeknek megfelelően modulszerűen zajlanak.
A képzés 280 órát vesz igénybe, melyek 45 perces blokkokból állnak. A csoport igényeihez igazodva, illetve a tananyag nehézségét figyelembe véve 2*45 perc után 5-10 perces szünet tartható, mely befolyásolhatja a befejezés idejét.